Tisztelettel köszöntöm Csákánydoroszló község honlapján!
Weboldalunkon akár új látogatóként, akár régi ismerősként, ügyeket intézni, vagy netán informálódni kíván településünkről, annak működéséről minden lényeges dolgot itt megtalál.
Községünk 1939-ben alakult ki Nagycsákány - valamikori mezőváros - és Rábadoroszló falu házasságából. A két település már korábban összenőtt a folyamatos fejlődésnek köszönhetően, így egy egységet alkotva maradt fenn.
A jó infrastrukturális helyzetünk vonzóvá teszi településünket a letelepedni szándékozók részére és mi szeretettel, sok segítséggel fogadjuk Őket.
Közlekedés szempontjából az M80-as autóút, M8-as főút érinti községünket, vasútállomásunk a Szombathely-Graz vonalon fekszik. Északról Ausztria a szomszédunk, a határon túl élőkkel is jó a kapcsolatunk, hiszen a múltunk közös, Magyarbükkös öröksége összeköt bennünket.
Kulturális életünket művelődési házunk és a helyi egyesületeink jóvoltából számos programmal színesítik, melyben a lakosság is aktívan szerepet vállal. Versenysportunkat labdarúgásban megyei I. osztályú, míg tekében NB I-es csapatunk fémjelzi, emellett többféle sportolási, mozgási lehetőséget kínál községünk. A Kormorán Kenu Egyesületünk a Rába jóvoltából országos hírnevet szerzett a természetet, a folyót kedvelők körében, valamint a Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpontban sok érdekességet lehet megismerni a víz élővilágáról.
A gyermekek nevelése bölcsődénkből indul, majd az óvoda után az általános iskolánk várja a kis nebulókat, erre mind helyben van lehetőség. Védőnői, háziorvosi- és fogorvosi ellátást is biztosítunk a település lakosságának.
Ha valaki az Őrségi Nemzeti Parkot keresi, annak kapujában nálunk bátran álljon meg, szívesen látjuk, hiszen van bőven látnivaló. Rendezvényeink, műemlékeink, vendéglátó és szálláshelyeink finom ételekkel, kényelemmel szolgálnak.
Bátran vallhatjuk mind a tősgyökeres lakók, mind a nemrég nálunk otthont találók nevében is; jó érzés „CSÁKÁNYINAK” lenni.
Tisztelettel:
Musits József, polgármester
TÁJÉKOZTATÁS KÉP- ÉS VIDEOFELVÉTELEKKEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSRŐL
Tűzgyújtási tilalom információ.
Tornatermünk ünnepélyes átadása 2021.08.05.
Községünk háziorvost keres praxisjog átvételével.
(részletek a szövegre kattintva olvashatók)
Dr. Csanaki Miklós orvos
Bíróné Konczér Viktória asszisztens
Rendelési idő:
Kedd 8.00 - 12.00
Csütörtök 8.30-12.00
Telefon: +36 70 856 45 69; +34 94 445 521
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Csákánydoroszló Község Önkormányzata ezúton kiírja a
„Helyi kiválóságokért ösztöndíj” pályázatot
Felsőoktatási hallgatók számára
A pályázatra azok a Csákánydoroszló Község illetékességi területén állandó lakhellyel rendelkező felsőfokú (egyetemi, főiskolai), nappali tagozatos, első diploma megszerzésére irányulóan tanulmányokat folytató magánszemélyek jelentkezhetnek, akik megfelelnek a pályázati kiírás feltételeinek.
A pályázaton való részvétel feltétele az erre a célra rendszeresített pályázati űrlap valós adatokkal való kitöltése. A pályázati űrlap 2026. november 2-től beszerezhető a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal Csákánydoroszlói Kirendeltségén, (Csákánydoroszló Fő u. 39. ), vagy http://www.csakanydoroszlo.hu honlapról letölthető. A pályázat kötelező mellékleteit a pályázati űrlap tartalmazza.
A pályázatok leadási, illetve postára adási határideje: 2026. november 30.
Tájékoztatás szociális tűzifa igénylésről
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy önkormányzatunk pályázatot nyert szociális célú tüzelőanyag vásárlásához. A döntés értelmében önkormányzatunk 50 erdei köbméter tüzelőanyag vásárlására jogosult.
A kérelem nyomtatvány a hivatalban átvehető 2026. november 3-tól.
A szociális tűzifát igénylők, 2026. november 3-tól 2026.november 18-ig adhatják be tűzifa iránti kérelmüket.
Képviselő-testületünk szociális rászorultság alapján, november hónapban fog dönteni a támogatottakról, és a tűzifa kiszállítása január végéig várható.
Tisztelt Lakosság!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő nyílt ülése 2026. október 18-án hétfőn, 16.30-kor lesz a Polgármesteri Hivatalban, (Csákánydoroszló, Fő u. 39.) melyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Tisztelt Lakosság!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő nyílt ülése 2026.szeptember 28-án hétfőn, 16.30-kor lesz a Polgármesteri Hivatalban, (Csákánydoroszló, Fő u. 39.) melyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Lakossági tájékoztatás
Az elmúlt időszakban tapasztalt extrém hőség és a csapadékhiányos időjárás miatt a természetes vízfolyások vízhozama jelentősen csökkent. A vízfolyásokból történő illegális lakossági vízkivétel további nagymértékben befolyásolja a vízfolyások vízszintjét.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Csákánydoroszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ismét tanévkezdési támogatással kíván segítséget nyújtani a csákánydoroszlói családoknak.
Támogatást kínál azoknak az óvodába járó, általános iskolában és középiskolában tanuló gyerekek részére, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének hat és félszeresét (185.250,- Ft), egyedülálló és egyedül élő esetében az hétszeresét (199.500,- Ft).
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Szociális feladatok ellátása a Körmendi Kistérségben” címen Csákánydoroszló, Körmend, Kemestaródfa települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formájában 2026. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
Tisztelt Lakosság!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő nyílt ülése 2026. júlis 21-én kedden, 16.30-kor lesz a Polgármesteri Hivatalban, (Csákánydoroszló, Fő u. 39.) melyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
A GYSEV Zrt. tájékoztatása alapján a Szombathely – Szentgotthárd vasútvonalon végzett pályakarbantartási munkák miatt 2026. augusztus 3-tól (hétfő) 2026. augusztus 4-ig (kedd) a hirdetményen szereplő vonatok helyett Szombathely – Körmend állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek a sárga alapon megjelölt menetrend szerint.
Magyarország Kormányának Versenyképes Járások Programja keretében „Napelem telepítése csákánydoroszlói óvodában” címen Csákánydoroszló, Körmend, Kemestaródfa települések önkormányzatai közösen, konzorciumi formájában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.
Tisztelt Lakosság!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy
2026. július 1-én szerdán, a Köztisztviselők és kormánytisztviselők napján,
illetve Semmelweis napon az önkormányzat és az egészségügyet érintő intézmények (orvosi rendelő, fogorvosi rendelő, védőnő szolgálat, gyógyszertár) zárva tartanak.
Megértésüket köszönjük!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Csákánydoroszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 41/2026.(VI.16) számú határozatában döntött a Csákánydoroszló 0262/2 hrsz út szabályozásának felülvizsgálatához és az Má-t jelű övezet előírásainak kiegészítéséhez kapcsolódó településrendezési eszközök módosításának elkészítéséhez, azt megalapozó telepítési tanulmányterv befogadásáról.
Tisztelt Lakosság!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő nyílt ülése 2026. június 16-án kedden, 16.30-kor lesz a Polgármesteri Hivatalban, (Csákánydoroszló, Fő u. 39.) melyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a csákánydoroszlói Gondviselés Háza Fogyatékosok Otthona portáján elhelyezett
defibrillátor – életmentő készülék
működésképtelenné vált!
Jelenleg nem kapható hozzá elektróda.
Az önkormányzat és a szociális intézmény is leadta a rendelését, de bizonytalan, hogy mikor tudják szállítani az alkatrészt.
Kérjük szíves megértésüket, bízzunk benne, hogy nem lesz rá szükség!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Vármegyei Igazgatósága, illetve Körmend mérnöksége tervezett üzemszerű karbantartási munkák, valamint garanciális bejárás megtartása miatt az M80 autóúton teljes útzárat vezet be
Tisztelt Lakosság!
Csákánydoroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő nyílt ülése 2026. május 27-én szerdán, 16.30-kor lesz a Polgármesteri Hivatalban, (Csákánydoroszló, Fő u. 39.) melyre szeretettel várják az érdeklődőket.
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
A mai napon már többen jelezték, hogy szeretnék megkérni az önkormányzatot a médiában már nagy port kevert azbeszt szennyezés tisztázására. Mivel az önkormányzat is használt ilyen anyagot, és a lakosság egy részét érdekli a probléma, kérjük, aki szeretné, hogy ennek tisztázásában segítséget adjunk, az telefonon jelezze a hivatal felé kérését és ennek eredményéről tájékoztatni fogjuk.
2026. április 25. 9 óra
Gyülekező: kultúrház udvara
Étkezés lemondás az önkormányzatnál.
Tel: 94/200-365 vagy igazgatas3@csakanydoroszlo.hu
munkanapokon 8:00-9:00 óra között!
Sikeresen lezárult Csákánydoroszló Község Önkormányzatának és a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatalnak közös projektje, a csákánydoroszlói egészségház teljes körű felújítása és orvosi rendelővel bővítése.
A projekt során a Vasút utca 33. szám alatt található épület teljes körű felújítása és bővítése valósult meg, amely lehetővé tette, hogy a felnőtt- és gyermekorvosi rendelés, a fogorvosi alapellátás, valamint az iskolaorvosi és védőnői szolgálat egy integrált, korszerű intézményben működjön tovább és magasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítson a település lakói számára.
2026. március 19-én a fogorvos Dr. Megyeri Zoltán szabadságon lesz!
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a kommunális adó befizetésének határideje 2026. március 27.
A befizetéshez szükséges csekkek hamarosan kiküldésre kerülnek!
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Felveheti a kapcsolatot a hivatallal különféle témákban. Akár panaszbejelentéssel is élhet. Kérjük, adatait pontosan adja meg a sikeres kapcsolatfelvétel érdekében!